Készül a TehetségÚt
Egy sáv már nem elég, ezért utat építünk. A honlapon most (még) nem sok látszik belőle, de a háttérben gőzerővel dolgozunk egy tehetséggondozással kapcsolatos ismeretterjesztő sorozaton. Ebben olyan kérdésekre kaphatsz majd választ, hogy
- szülőként hogyan teheted a legtöbbet a csemetéd tehetségének kibontakoztatásáért
- ifjú titánként hogyan tudsz érvényesülni
- és egyáltalán mi az a tehetség
- hogyan ismerd fel a tehetséget, és mit tegyél ha szembejön
- vagy ami még izgalmasabb, hogyan csald elő magadból
Válts sztrádabérletet a TehetségÚtra! Jelentkezz a TehetségSáv klubba ide kattintva, hogy le ne maradj, mikor kezdünk!
„Nanotechnológia, azt írja az Internet…” - jubileumi pályázat középiskolásoknak és egyetemistáknak
A NanoTudomány Nemzetközi Közössége (The International NanoScience Community) sajtóközleményét olvashatjátok alább:
A NanoTudomány Nemzetközi Közössége fennállásának ötödik évfordulója alkalmából pályázatot hirdet középiskolásoknak és egyetemistáknak „Nanotechnológia, azt írja az Internet…” címmel.
A pályázóknak egy, 2007 novembere és 2012 augusztusa között magyar nyelven megjelent, Interneten publikált, nanotechnológiával kapcsolatos hírt kell értelmeznie és elemeznie esszé formájában. A pályázatok bemutatására és értékelésére a NanoTudomány Nemzetközi Közössége Internetes oldalának magyar nyelvű tematikus csoportjában kerül sor. Az esszéket a NanoTudomány Nemzetközi Közössége tagjaiból álló, felkért szakmai zsűri értékeli.
Kategóriánként az első három helyezett könyvjutalomban részesül.
Terjedelem:
- középiskolásoknak minimum öt gépelt oldal
- egyetemistáknak minimum tíz gépelt oldal
(normál margók, 1,5 sorköz, Times New Roman betűtípus, 12-es betűméret).
A beérkezett műveket a NanoTudomány Nemzetközi Közössége weboldalán tesszük közzé. A szervezők fenntartják a jogot, hogy a legjobb pályaműveket nyomtatott formában is megjelentessék.
Beküldési határidő: 2012. október 26.
A pályázatokat a következő címre kérjük eljuttatni elektronikus formában (.doc, .docx vagy .pdf formátumban): editor@nanopaprika.eu
Eredményhirdetés: 2012. november 27-én, a NanoTudomány Nemzetközi Közössége ötödik születésnapján.
Bővebb információ a www.nanopaprika.eu weboldalon található, valamint az editor@nanopaprika.eu e-mail címen kérhető.
Dr. Paszternák András, alapító
The International NanoScience Community
NanoTudomány Nemzetközi Közössége
editor@nanopaprika.eu
www.nanopaprika.eu
Aki nem lép egyszerre...
A közoktatási rendszer jellemzője (örvendetes kivételektől eltekintve) a "naptárdogma" szerinti nevelés. Mit jelent ez? Azt, hogy a gyermekek az életkoruknak és nem az egyéni képességeiknek, érettségüknek megfelelő tananyagot kapják. Ez számos probléma forrása. Szerencsére léteznek megoldások. Ezek megismeréséhez kattints ide!
Nézz körül az archívumban!
Lassan másfél évesek leszünk. Az archívumunkban sok érdekes beszélgetést hallgathatsz meg tehetséges fiatalokkal, kutatókkal, híres és tehetséges emberekkel. Nézz körül nálunk, ha
- karrieredet szeretnéd egyengetni
- ha pályaválasztás előtt állsz
- ha a gyermeked tehetségét szeretnéd minél jobban kibontakoztatni
Az archívumot ide kattintva éred el.
ILIAS keretrendszer a tehetséggondozás és az e-learning szolgálatában
A Gábor Dénes Tehetségpont ILIAS keretrendszer a tehetséggondozás és az e-learning szolgálatában címmel workshopot szervez az érdeklődő tehetségsegítő szakemberek számára. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Időpont: 2012. január 26. (csütörtök) 14:00-18:00
Helyszín: Gábor Dénes Főiskola, Bp., Mérnök u. 39. Neumann János terem, 15., 16. és 17. gépterem
Előzetes regisztráció 2012. január 23-ig: ezen a linken
A Workshop célkitűzése:
"Célunk, hogy a tehetséggondozás informatikai hátterű támogatásának egy szeletét bemutassuk az érdeklődő tanárok számára. Ma az oktatásban egyre több említést kap a személyre szabott oktatás; ez különösen fontos, és a gyakorlatban többször alkalmazott a tehetséggondozás területén. Az ILIAS keretrendszer lehetőséget ad arra, hogy a tehetséggondozás egymástól akár térben távoli szereplői egy felületen találkozzanak, megosszák tapasztalataikat, önállóan és csoportosan tanuljanak, az ifjú tehetségeket a mentoraik személyre szabottan segítsék, ugyanakkor a közös ügyekben egy hálózatos csapattá váljanak. A műhely során ehhez a komplex munkához szeretnénk eszközöket, módszereket és a napi gyakorlatban alkalmazható ötleteket, megoldásokat, praktikumokat nyújtani."